Cinkotai Evangélikus templom

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Létrehozva:
2022-05-30 13:48:51

Cikk írója:
16kerulet BudapestHirdetője


Cinkotai Evangélikus templom


Cinkotai evangélikus templom

Elődje még az Árpád-korból származik, részben erre épült meg a

12. században az a kis templom, ami aztán az idők során számos

átalakuláson, bővítésen ment át.

Az 1709-ben betelepített evangélikus jobbágyok a földesúr engedélyével

a rossz állapotban levő épületet birtokba vették, és fokozatosan rendbe

hozták. A gyülekezet létszámának növekedésével újabb bővítések

következtek. Mai formáját a 20. század közepén nyerte el, 1953 óta műemlék.

Budapest legrégebbi evangélikus temploma Cinkotán láthat

 
Ilyen volt a templom régen (fotó: cinkota.lutheran.hu

A cinkotai evangélikus műemlék templom, mely a margitszigeti apácák

egykori birtokán épült, a főváros legrégibb evangélikus temploma.

Alapítása I. (Szent) István nevéhez fűződik, aki minden 10 falu számára

egy templom építését rendelte el.

1074-ben már állt az első - kerek - templom a helyen.
A területet mint lakatlan földet 1259-ben szerezte meg a margitszigeti
apácakolostor, melyet betelepítettek, és egyik legjövedelmezőbb birtokukká
fejlesztettek.
Az itt álló kerek templomot a XII-XIII. század fordulóján átépítettek téglalap
alakú hajóval és félkörös szentéllyel.
 
A tatárjárás során megrongálódott épületet a XIV. században
meghosszabbították, eléje tornyot emeltek.
Ezt a XV. században újabb átalakítások követték.
Az időközben a reformátusok használatába került templom ebben a
formájában állt a XVII. század végéig.
Az 1686-ban visszavonuló törökök a falut feldúlták, mely így elnéptelenedett.

Az 1699-ben betelepített zömében szlovák evangélikusok 1709-ben rendbe

hozták az épületet, s mivel Cinkota gondozta Fóttól Pestig a környék

evangélikusságát, szükségessé vált a templom bővítése.

A terveket 1775-ben Jung József pesti építő-, és Hacker József ácsmester

készítette el. Az épület ekkor nyerte el mai formáját, felszentelése 1776-ban történt.

1874-ben renoválták, felújították az épületbelsőt. Új csillárt, orgonát vettek,

fásították a templom környékét. 1921-ben a torony barokk sisakját hegyes,

gótikus vonalúra cserélték. A II. világháború során az ablakok elpusztultak,

a tető beszakadt. 1948-ra felújították, az 50-es évek végén belső terét díszes

festéssel látták el.

A templom kertjében találhatjuk a régi cinkotai temető maradványait.

Ide temették Petőfi Sándor nagybátyját, Hrúz Ádámot, és nagyapját,

Hrúz Jánost is - olvashatjuk a templom történetéről

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »